1.rész

Reggel az ébresztő hangos jelzésére keltem, ami nem túl kellemes. Mire nagy nehezen kinyomtam, már nagyjából magamhoz tértem. Lassú mozdulatokkal kezdtem el felkelni. Miért létezik a hétfő egyáltalán? Nincs is értelme! A diákokat kínozzák ezzel a korán keléssel csak. És, gondolom nem csak én érzek így.
De, igazából ha belegondolok, nem is ez a legnagyobb problémám a sulival. Nekem ilyenkor az a legnehezebb, hogy hallgassam mások piszkálódását.
Nekem már a ruha kiválasztása is fél év, ugyanis nem mindegy mit veszek fel. Nekem mindig olyan érzésem van, hogyha már mindig cikiznek, akkor hátha a ruhával ki tudnék tűnni, ami persze sosem jön össze. Olyan jó érzés lenne, ha egyszer valaki megdicsérné a ruhámat, vagy a külsőmet. Tudom nem a külső számít, de attól szerintem minden lánynak jól esik ha dicsérik a kinézetét.
Miután kiválasztottam a mai szettemet, ami egy farmerből, és egy cuki mintás pólóból állt, lementem a konyhába. Ilyenkor már egyedül szoktam otthon lenni, ugyanis szüleim hamar mennek el dolgozni és későn is jönnek haza, ezért nem sokat beszélek velük. Nem volt nagyon kedvem sütni rántottát, vagy csinálni egy szendvicset, ezért csak gyors vettem elő tejet és gabonát. Hát igen..ez örök kedvenc marad! Egyszerű, gyors, finom! Praktikus nem?!
Legrosszabb dolog a napomban, mikor ki kell lépjek az ajtón, a biztonságot nyújtó otthonomból. Meg persze távol maradni az én kis pihe-puha ágyikómtól. Nincs annyira messze a suli, csak 10 percre, ezért mindig is gyalog jártam. Néha zenét hallgatok vagy ilyesmi, de amióta majdnem elütött emiatt egy autó, azóta nem nagyon próbálkozom vele.
Mindig félve megyek be az iskolába, hisz ki tudja, hogyan fognak megalázni. De ma furcsa módon szinte senki nem volt az udvaron, ami eléggé meglepett. Mikor beértem a folyosóra, egy nagyobb tömeget vettem észre, tele a suli menő diákjaival. Kicsit kíváncsi voltam ,hogy mi történik éppen, de biztos csak megint valaki összeverekedett, vagy valamilyen dráma van.Meg amúgy sem közéjük tartozom, ezért nincs is közöm hozzá. Így szépen csak tovább sétáltam a szekrényemhez, kiélvezve azt, hogy senki nem figyel rám.
A szekrényem előtt már ott is volt Ana, a legjobb barátnőm akiről már mesélt.
-Hello, csajszi! Na, hogy telt az estéd?-kérdezte teljesen felpörögve. Hát igen...ő mindig is ilyen volt. Vicces, pörgős, felszabadult, élvezte az életet, amiért kicsit mindig is irigyeltem.
-Semmi érdekes, de ezt te is tudod-forgattam meg kicsit a szemeim, ugyanis mindig megkérdezi, de tudja, hogy semmi nem változott meg.
-Jól van na! Ne legyél már mindig ilyen kis durci-sértődött be, de igazából tudtam, hogy nem gondolja komolyan.
-Miért ne lennék ilyen?! Hisz semmi okom az örömre, ha még nem tűnt volna fel!-néztem rá kiakadva.
-Ugyan már! Azért mert nem volt még barátod? ÉS?! Kit érdekel? Nem attól leszel jó ember vagy rossz-nyugtatott meg, mint ahogyan azt mindig is teszi.
-Te könnyen beszélsz! Most is ott van neked Ethan! Ilyenkor úgy irigyellek ám-szomorodtam el.
-Ha ezen múlik a boldogságod, hidd el én szerzek neked egy barátot! Az életem árán is! Megígérem neked, hogy még ebben a hónapban lesz egy pasid-kötelezte el magát, míg én csak értetlen fejjel bámultam rá.
-Jóó, nyugi azért! Nem ennyire fontos, csak jó lenne, aki megvéd, aki szeret,  meg tudod ilyenek.-nevettem el magam a hülyeségén. Istenem! Ez a lány mindig megnevetett.
Hirtelen a csöngőre lettünk figyelmesek.
-Ohh, ne már! Na mindegy, még folytatjuk ezt a beszélgetést! Ebédnél a szokásos asztalnál!- és már el is tűnt a többi órára siető diák között.

Első órám történelem volt. Nem vagyok oda érte, de ki lehet bírni. Amint beléptem a teremben egyből szemben találtam magam a suli egyik leggonoszabb csajával. Fujj! Egyszerűen gyűlölöm őt, bár szerintem ő sincs másképpen ezzel.
-Nézzétek már ki jelent meg! Apuci pici lánya, akit senki sem szeret! Nem értelek! Hogy tudsz így megjelenni itt? Nadrág? Ugyan kérlek, manapság a szoknya a divat-nevetett fel a bandájával együtt. Hát igen, nem a legkedvesebb, de már hozzászoktam ezekhez.
Inkább csak szépen csendben leültem hátra a sarokba, majd egész órán meg sem szólaltam.
Könyörgöm csak csöngessenek már ki!

Végre el jött az ebéd idő! Ilyenkor mindenki a maga kis csoportjába ül. Leültem az asztalunkhoz, majd várakoztam. Nem telt el 2 perc sem mikor megláttam Anát és Ethant. Be kell valljam, nagyon aranyosak így együtt. Ana mintha megnyerte volna a főnyereményt! Izmos, helyes, okos, kedves, tisztelettudó és szereti. Mi kell ennél több?
-Hello Emily! Na, kibírtad eddig a napot?-ültek le velem szemben.
-Hmm, elment-gondoltam végig magamban a napot. De igazából tényleg, ugyanis eddig csak 1 ember szólt be nekem!
-Egyébként, mi volt reggel az a nagy tömeg? -kiváncsi voltam, hátha ők tudnak valamit erről.
-Nem tudod?! Egy új fiú érkezett a sulinkba! Minden lány odavan érte! Persze én nem, nekem itt van Ő-nézett szerelmére-De nagyon népszerű lett hirtelen! Biztosan gazdag, ha mindenki tapad rá. De szerintem, csak egy újabb bunkóval bővült az iskolánk-magyarázta Ana. Remek!  Remélem ő is kiszúr magának.
Hirtelen mindketten lefagytak, majd csak azt éreztem, hogy valami megérinti a vállamat és megkérdezi:
-Szia, leülhetek melléd?-megfordultam, hogy lássam ki is az és erre...OH MY GOD! Ezt nem hiszem el!

....

Sziasztok!
Itt is van az 1. rész! Remélem elnyerte a tetszéseteket! Nem a leghosszabb, de próbálok minél hosszabb részeket írni, ígérem! Mindig törekszem arra, hogy minél hamarabb legyek kész vele.
Ha tetszett, kérlek jelezz nekem, azt megköszönném! :)
Elfogadok kritikákat is, ugyanis abból sokat tanulhatok!
Hamarosan jelentkezem!
Addig ölel mindenkit: Niki~