3.rész

A mozi előtt vártam a többieket, ugyanis kicsit hamarabb ideértem mint kellett volna. Nem bánom, legalább van időm összeszedni a gondolataimat.

Egész nap Theon gondolkoztam. Egyszerűen nem bírom kiverni őt a fejemből. Mintha még mindig hallanám azt az édes hangját, ahogyan épp hozzám beszélt. Furcsa érzésem volt. Ilyet még nem tapasztaltam. Mikor megláttam, mintha megállna körülöttem a világ, és rajta kívül nincsen senki más. Talán ez lenne a szerelem?

Á, dehogy is. Hisz csak most ismertem meg. Bár hallottam már a szerelem 1. látásra. Lehet van benne valami. De ha tényleg meg is tetszett volna, úgysem jönne össze. Hisz ő olyan tökéletes, helyes, népszerű, kedves. Nem kell neki olyan lány mint én. És őszintén be kell valljam, kicsit félnék is vele összejönni. Lehet, hogy ő is csak át akar verni, és egy jót röhögni rajtam. Ebbe bele se szeretnék gondolni. Jó nekem így egyedül inkább. 
Mikor megláttam, hogy felém közelednek, elhessegettem ezeket a gondolataimat.

-Sziasztok!-köszöntöm vidáman-Na, bemehetünk?

-Persze!-feleltek, de észrevettem, hogy Theo engem bámul. Ez kicsit zavarba ejtő volt, ugyanis engem még senki nem bámult meg ÍGY. Főleg nem egy ilyen cuki fiú.

Mikor bementünk a vetítőterembe "szerencsémre" a szélén ültem, és Theo mellett. Őszintén csak mellé nem akartam kerülni. Kis ijedős lánynak fog tartani, ha véletlen megijednék, nem? 

Már javában tartott a film, mikor alig bírtam visszafogni magamat. Esküszöm, nem láttam még ilyen ijesztő filmet. Ott volt az a csúnya kislány, aki mintha szellem lenne, de közben nem az. Fúj, nagyon nem bírom az ilyeneket. 
Theo keze végig a karfán volt, és mikor kiugrott elénk egy szörnyeteg vagy nem is tudom mi, véletlen reflexből megfogtam a kezét. Amilyen gyorsan csak tudtam, el is kaptam onnan. Ez nagyon kínos! De mikor ránéztem, csak megnyugtatóan mosolygott rám. Kicsit feloldódott bennem a feszült hangulat, mert úgy éreztem nem tart ijedős kislánynak. 
Ha belegondolok, nem bántam meg ezt! Nagyon jó volt kis időt tölteni a barátaimmal, ami suli közben nem sokszor adódik meg. Theo is nagyon aranyos volt, mikor megijedtem, ami valljuk be elég sokszor történt meg ez alatt a 2 óra alatt. 
Mikor már az utcán búcsúzkodtunk, megkérdezte Theo, hogy hol lakom. 
-Tudod, csak nem szeretném, hogy egyedül menj ilyen későn haza!-nézett rám a nagy szemeivel. Egyszerűen ellenálhatatlan volt! 

5 perccel később

Épp az egyik parknál tartottunk már, és egyre meghitebb volt közöttünk a hangulat. Jajj, nem is mondtam! Egyebként egyértelműen belementem hogy elkísérjen, hisz nem szeretnék én se ilyenkor csak úgy sétálgatni. Na jó...igazából, hogy is mondhattam volna neki nemet?! Ha ti lennétek a helyzetembe, fogadok ti se utasítottátok volna el! 
-Tudod, nem csak azért kísértelek el, mert hogy megvédjelek. Persze, az is nagyon fontos! De, tudod, azért ültem oda mellétek, mert amikor megláttalak, egyszerűen nem bírtam levenni rólad a szemem. Tudtam, hogy te más vagy mint a többi lány! Nagyon megkedveltelek, ilyen kis idő alatt. Én se tudom pontosan mi lett velem! Ilyen még nem volt!-pirult el, és közben lehajtotta a fejét. Én se nézhettem ki máshogyan, Éreztem, hogy tiszta vörös a fejem. Nem is tudom mit mondjak! Majd ki csattantam az örömtől! Még soha, senki nem mondott nekem ilyeneket!
-Tudod, nagyon meglepődtem, mikor odaültél mellénk. Azt hittem, te is csak ki akarz használni, mint mindenki más! De be kell látnom, nagyot tévedtem. Ngayon rendes srác vagy, és köszönöm, hogy így gondolod. Tudod, nekem még ilyet senki sem mondott. Nem szeretném elsietni a dolgokat, először ismerjük meg egymást jobban!- ajánlottam fel kedvesen. 
-Én várok rád, akármennyit! Megértelek, mindent meg fogok tenni azért, hogy ne így érezd! Viszont, én elindulok haza, elég későre jár már! Remélem jól érezted magad az este! Jóéjt!-ölelt meg.
-Jóéjt!-mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallja. Elengedtük egymást, és már csak a távolodó alakját láttam.
Bementem a házba, majd becsuktam magam mögött az ajtót, minél halkabban. Nekidőltem, és újra elképzeltem ezt a pillanatot!..Úristen..

...

Sziasztok!
Nagyon, nagyon, NAGYON sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hoztam új részt! Most volt iskolakezdés meg minden más. Rengeteg dogát írunk, és nagyon sok a tanulni való! Próbálom minél hamarabb hozni a részeket! 
Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket! Próbáltam, minél jobbra megírni!Sajnos, nem olyan hosszú lett, mint amilyennek terveztem. De máskor majd igyekszem! Hamarosan újra visszatérek, nem tűnök el!
Addig is mindenkit ölel: Niki~

2.rész

Ott állt velem szemben Ő. Egyszerűen tökéletes volt!
Gyönyörű, ragyogó kék szemek, tökéletesen beállított barna haj. A teste is ki volt dolgozva, látszódott, hogy jár edzeni, nem is keveset. 
Minden lány álma.
Úristen! Mit mondjak neki? Bepánikoltam! Meg sem merek szólalni. Eléggé hülyén nézhet ki ahogyan csak vigyorgok mint a tejbe tök. Hirtelen visszatértem a valóságba, és válaszoltam, a lehető legnyugodtabban. 
-Persze, nyugodtan ülj le ide!-úristen Em, ez még tőled is gáz volt..
-Köszönöm-villantotta meg ezer wattos fogsorát.
Nem tudom miért pont mellém ült le. Hisz annyi csinos, okos, népszerű lány van itt körülöttem. Akkor miért pont engem választott? Lehet ő is csak cikizni akar, vagy ilyesmi? Áá, nem hiszem, nem úgy tűnik, de ki tudja. 
-Egyébként most jöttem még csak ebbe a suliba, kicsit idegen nekem még ez a hely-oh, szóval ő az a híres új fiú. Most már végképp nem értem miért pont mellém ült le. Nem mintha ellenemre lenne, na de értitek mit mondok. 
-Hidd el meg lehet szokni ezt a helyet-szólt közbe Ana
-Úristen, szépfiú! Miért pont ide ültél? Látszik, hogy még csak most jöttél ide. Nem tudod kinek hol a helye. Itt a nyomik ülnek, neked nem itt a helyed. Gyere ülj inkább oda hozzánk-jött oda a suli egyik legmenőbb csaja. Hát igen, nem tudom mit látnak benne szépnek, ugyanis az egész lány műanyag, és egy sminkes doboz. És ha ez nem elég a parfümje már 15 méterről érezhető. 
-Tudod, engem nem érdekel, kinek hol a helye. Én oda ülök ahová szeretnék. Szerintem velük sincsen semmi baj, sőt nagyon kedvesek velem, és legalább nem tapadnak rám-szólt be a csajnak. Hmm, kezdem megkedvelni ezt a srácot. Most már nem csak külsőleg, de belsőleg is. 
-Hát, te tudod! Pedig lett volna esélyed közénk kerülni, ami az újaknak nem sokszor adódik meg. De nyugodtan pazarold az idődet a nyomik társaságára. Főleg erre a lányra! Nézz már rá! Alig sminkeli magát, és mindenki őt piszkálja-nézett rám gúnyosan a lány, ami igazán rosszul esett, főleg ,hogy az új fiú előtt alázott le. 
Most biztosan átgondolja a helyzetet és elmegy, hisz csak jobb a menők között, mint itt ülni velünk "nyomikkal".
-Szerintem meg igenis jó társaság! Inkább vagyok itt velük, minthogy veletek legyek! Sokkal jobban megéri nekem hidd el!-szólta le a lányt újból, aki csak duzzogva ment el az asztalunktól.
-Oh, egyébként én Theo vagyok-mosolygott ránk.
-Én Emily. Köszönjük, hogy kiálltál értünk, igazán hálás vagyok érte. Tudod, tényleg nem mi vagyunk a legnépszerűbbek, ebben az iskolában-vallottam be neki, de gondolom ezt már ő is észrevette.
-Hát, remélem befogadtok engem is, ti jó fejnek tűntök!-nézett rá hármunkra.
-Nyugi Tesó, itt mindig van hely!-szólalt fel végre Ethan is. Már kezdtem azt hinni, hogy nem kedveli, de úgy tűnik neki sincs ellenvetése. 
-Ezt igazán jó hallani. Egyébként meséljetek magatokról! Hisz én nem tudok még semmit sem rólatok!-nézett ránk várakozóan. 
-Hát jó! Akkor kezdem én!-sóhajtottam fel, mikor láttam rajtuk, hogy nekem kell elkezdenem.
-Szóval, mit is mondhatnék?! Nem valami különleges vagy szórakoztató az életem. 17 éves vagyok, szüleimmel jól kijövök, bár mindig dolgoznak, szóval nincs sok idejük rám. Testvérem nincs, bár mindig is akartam egyet. Sosem voltam népszerű, bár ezt te is tudod, de ennek egyébként meg van az oka. De ez már régi sztori, nem emlegetném most fel. Átlagos tanuló vagyok, szóval nem tartozom a zsenik közé, de a buták közé sem. Nehezen barátkozom, ugyanis sokszor átvertek már, de ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok nyitott egy újabb barátság felé. Igazából ennyi lenne az életem nagy vonalakban-hagytam abba a kisebb monológomat. 
-Oké, én jövök!-szólalt meg izgatottan Ana-Szóval szüleimmel jól kijövök, van egy bátyám is, de ő már sajnos nem velünk él. Én se voltam nagyon népszerű sosem, de nem is bánom igazából. Szerintem én kifejezetten jó tanuló vagyok, bár ezzel nem szeretek kérkedni-villantotta ránk az 1000 wattos mosolyát édesen, mire én csak halkan felnevettem. 
-Én Ethan vagyok, szeretek sportolni és a szüleimmel élek. Ennyi-erre csak nevetni kezdtem. Hisz fiú! Mit is várhattunk volna tőle?!
-Mesélj kicsit te magadról-néztem rá félénken kicsit.
-Igazából, nekem sincs semmi különleges az életemben. Most költöztünk ide, mint ahogy azt ti is tudjátok. Szüleimmel, és öcsémmel élek együtt. Ő még csak 7 éves, ezért nem érdekelte nagyon, hogy költözünk. Engem kicsit jobban megviselt, ugyanis nem tudtam hogyan fogok beilleszkedni, de könnyebb mint gondoltam. Életem a foci, régen csapatkapitány is voltam. A sulimban mindig is a menők közé tartoztam, de mikor idejöttem úgy éreztem meg kell változnom. Rájöttem, hogy én nem akarok olyan lenni mint ők. Ezért is jöttem ide, látszódott, hogy ti kedvesek vagytok-merült be a beszélgetésbe.
-Szóval most, hogy így megismertük egymást, egyszer eljöhetnél velünk valahova. Esetleg eljössz velünk moziba? Most adják le az új horrorfilmet!-szólt izgatottan Ana, viszont bennem megfagyott a vér. Na ne máár, tudja, hogy én sose bírtam a horror filmeket! Nagyon gáz lenne, ha ott sikongatnék mellette mert félek. Könyörgöm, csak mondjon nemet!
-Hát persze hogy elmegyek!-na még csak ez hiányzott..

....

Sziasztok!
Nagyon, nagyon remélem, hogy tetszik nektek ez a blog. Próbálom minél, izgibbre írni, hogy felkeltse az érdeklődéseteket! Igazából nincs is mit hozzáfűznöm!
Sietek a következő résszel!
Hamarosan ismét jelentkezem!
Addig is mindenkit ölel: Niki~ 

1.rész

Reggel az ébresztő hangos jelzésére keltem, ami nem túl kellemes. Mire nagy nehezen kinyomtam, már nagyjából magamhoz tértem. Lassú mozdulatokkal kezdtem el felkelni. Miért létezik a hétfő egyáltalán? Nincs is értelme! A diákokat kínozzák ezzel a korán keléssel csak. És, gondolom nem csak én érzek így.
De, igazából ha belegondolok, nem is ez a legnagyobb problémám a sulival. Nekem ilyenkor az a legnehezebb, hogy hallgassam mások piszkálódását.
Nekem már a ruha kiválasztása is fél év, ugyanis nem mindegy mit veszek fel. Nekem mindig olyan érzésem van, hogyha már mindig cikiznek, akkor hátha a ruhával ki tudnék tűnni, ami persze sosem jön össze. Olyan jó érzés lenne, ha egyszer valaki megdicsérné a ruhámat, vagy a külsőmet. Tudom nem a külső számít, de attól szerintem minden lánynak jól esik ha dicsérik a kinézetét.
Miután kiválasztottam a mai szettemet, ami egy farmerből, és egy cuki mintás pólóból állt, lementem a konyhába. Ilyenkor már egyedül szoktam otthon lenni, ugyanis szüleim hamar mennek el dolgozni és későn is jönnek haza, ezért nem sokat beszélek velük. Nem volt nagyon kedvem sütni rántottát, vagy csinálni egy szendvicset, ezért csak gyors vettem elő tejet és gabonát. Hát igen..ez örök kedvenc marad! Egyszerű, gyors, finom! Praktikus nem?!
Legrosszabb dolog a napomban, mikor ki kell lépjek az ajtón, a biztonságot nyújtó otthonomból. Meg persze távol maradni az én kis pihe-puha ágyikómtól. Nincs annyira messze a suli, csak 10 percre, ezért mindig is gyalog jártam. Néha zenét hallgatok vagy ilyesmi, de amióta majdnem elütött emiatt egy autó, azóta nem nagyon próbálkozom vele.
Mindig félve megyek be az iskolába, hisz ki tudja, hogyan fognak megalázni. De ma furcsa módon szinte senki nem volt az udvaron, ami eléggé meglepett. Mikor beértem a folyosóra, egy nagyobb tömeget vettem észre, tele a suli menő diákjaival. Kicsit kíváncsi voltam ,hogy mi történik éppen, de biztos csak megint valaki összeverekedett, vagy valamilyen dráma van.Meg amúgy sem közéjük tartozom, ezért nincs is közöm hozzá. Így szépen csak tovább sétáltam a szekrényemhez, kiélvezve azt, hogy senki nem figyel rám.
A szekrényem előtt már ott is volt Ana, a legjobb barátnőm akiről már mesélt.
-Hello, csajszi! Na, hogy telt az estéd?-kérdezte teljesen felpörögve. Hát igen...ő mindig is ilyen volt. Vicces, pörgős, felszabadult, élvezte az életet, amiért kicsit mindig is irigyeltem.
-Semmi érdekes, de ezt te is tudod-forgattam meg kicsit a szemeim, ugyanis mindig megkérdezi, de tudja, hogy semmi nem változott meg.
-Jól van na! Ne legyél már mindig ilyen kis durci-sértődött be, de igazából tudtam, hogy nem gondolja komolyan.
-Miért ne lennék ilyen?! Hisz semmi okom az örömre, ha még nem tűnt volna fel!-néztem rá kiakadva.
-Ugyan már! Azért mert nem volt még barátod? ÉS?! Kit érdekel? Nem attól leszel jó ember vagy rossz-nyugtatott meg, mint ahogyan azt mindig is teszi.
-Te könnyen beszélsz! Most is ott van neked Ethan! Ilyenkor úgy irigyellek ám-szomorodtam el.
-Ha ezen múlik a boldogságod, hidd el én szerzek neked egy barátot! Az életem árán is! Megígérem neked, hogy még ebben a hónapban lesz egy pasid-kötelezte el magát, míg én csak értetlen fejjel bámultam rá.
-Jóó, nyugi azért! Nem ennyire fontos, csak jó lenne, aki megvéd, aki szeret,  meg tudod ilyenek.-nevettem el magam a hülyeségén. Istenem! Ez a lány mindig megnevetett.
Hirtelen a csöngőre lettünk figyelmesek.
-Ohh, ne már! Na mindegy, még folytatjuk ezt a beszélgetést! Ebédnél a szokásos asztalnál!- és már el is tűnt a többi órára siető diák között.

Első órám történelem volt. Nem vagyok oda érte, de ki lehet bírni. Amint beléptem a teremben egyből szemben találtam magam a suli egyik leggonoszabb csajával. Fujj! Egyszerűen gyűlölöm őt, bár szerintem ő sincs másképpen ezzel.
-Nézzétek már ki jelent meg! Apuci pici lánya, akit senki sem szeret! Nem értelek! Hogy tudsz így megjelenni itt? Nadrág? Ugyan kérlek, manapság a szoknya a divat-nevetett fel a bandájával együtt. Hát igen, nem a legkedvesebb, de már hozzászoktam ezekhez.
Inkább csak szépen csendben leültem hátra a sarokba, majd egész órán meg sem szólaltam.
Könyörgöm csak csöngessenek már ki!

Végre el jött az ebéd idő! Ilyenkor mindenki a maga kis csoportjába ül. Leültem az asztalunkhoz, majd várakoztam. Nem telt el 2 perc sem mikor megláttam Anát és Ethant. Be kell valljam, nagyon aranyosak így együtt. Ana mintha megnyerte volna a főnyereményt! Izmos, helyes, okos, kedves, tisztelettudó és szereti. Mi kell ennél több?
-Hello Emily! Na, kibírtad eddig a napot?-ültek le velem szemben.
-Hmm, elment-gondoltam végig magamban a napot. De igazából tényleg, ugyanis eddig csak 1 ember szólt be nekem!
-Egyébként, mi volt reggel az a nagy tömeg? -kiváncsi voltam, hátha ők tudnak valamit erről.
-Nem tudod?! Egy új fiú érkezett a sulinkba! Minden lány odavan érte! Persze én nem, nekem itt van Ő-nézett szerelmére-De nagyon népszerű lett hirtelen! Biztosan gazdag, ha mindenki tapad rá. De szerintem, csak egy újabb bunkóval bővült az iskolánk-magyarázta Ana. Remek!  Remélem ő is kiszúr magának.
Hirtelen mindketten lefagytak, majd csak azt éreztem, hogy valami megérinti a vállamat és megkérdezi:
-Szia, leülhetek melléd?-megfordultam, hogy lássam ki is az és erre...OH MY GOD! Ezt nem hiszem el!

....

Sziasztok!
Itt is van az 1. rész! Remélem elnyerte a tetszéseteket! Nem a leghosszabb, de próbálok minél hosszabb részeket írni, ígérem! Mindig törekszem arra, hogy minél hamarabb legyek kész vele.
Ha tetszett, kérlek jelezz nekem, azt megköszönném! :)
Elfogadok kritikákat is, ugyanis abból sokat tanulhatok!
Hamarosan jelentkezem!
Addig ölel mindenkit: Niki~

Bevezető

Egy újabb nap, egy újabb csalódás.
...Ezt a mondatot tanultam, az eddigi "csodás" életemből.
Sohasem értettem az embereket. Nem azért, mert én nem vagyok az vagy ilyesmi...de akkor sem.

Miért kell bántani a másikat? Miért kell megalázni, addig amíg tönkre nem teszik őt? Számomra ez akkor is érthetetlen.
Mindig van egy olyan az iskolában, munkahelyen vagy akármilyen közösségben akit piszkálnak. Sajnos én is ezek az emberek közé tartozom egész kicsi korom óta.
Annyi kérdés vetődik fel bennem, hogy azt sem tudom melyiket tegyem fel. De talán ami a legjobban érdekel, hogy miért teszik ezt velem. Nem ártottam senkinek, sőt mindenkivel kedves próbáltam lenni. Akkor ők miért nem viszonozzák ezt? Mit tettem ellenük, hogy ezt megérdemeltem?
Sajnos ezekre a kérdésekre soha nem kaptam választ.

Egy egyszerű 17 éves lány vagyok, aki gimibe jár és éli az életét. Nem vagyok a legnépszerűbb...vagyis egyáltalán nem, inkább az ellentéte vagyok. Nincs sok barátom igazából, de ha volt is, akkor ők általában átvertek. Kivéve egy lányt, akit már 10 éve legjobb barátnőmnek mondhatok. Már szinte testvéremként gondolok rá. Mindig segít ha kell, mindig számíthatok rá. Szinte csak ő maradt nekem.
Kicsit népszerűbb mint én, de ez sohasem zavart engem. Sokkal szebb volt mint én. Bár igaz, ki nem? Volt már 2 barátja is, míg nekem egy se.
Ismerős az érzés, amikor úgy érzed, hogy téged senki sem fog szeretni? Életed végéig egyedül maradsz majd, 12 macskával? Sajnos én is így érzem magam. Hisz ki szeretne engem, ilyen külsővel? Ki szeretne bele egy olyan lányba akit mindenki piszkál? Mert szerintem senki.

Engem erre ítéltek el. Így kell élnem..egyedül. Már néha érzem, hogy fel akarom adni. Nem bírom tovább a folytonos bántást. És az a legrosszabb, hogy nem bírom megállítani.
Nem tudom meddig folytatom én ezt.
Valaki..segítsen! Kérem! ....Nem akarom tovább csinálni már..


.....


Sziasztok!
Ez itt egy újabb blogom, amiben most semmiféle híres ember nincs, meg ilyesmi. Csak egy átlagos lány életét szeretném leírni nektek. Lehet, hogy ezek az érzések sok embernek ismerősök sajnos. De attól remélem nem rontottam el senki kedvét, és ha tetszett tovább fogja olvasni! Kérlek titeket, ha tetszett jelezzetek nekem! Nagyon sokat jelentene!
Hamarosan jelentkezem még!
Addig is mindenkit ölel: Niki~